Kiss János egyszerű székely szülõk gyermeke.

1883. március 24-én a marostordai Erdõszentgyörgyön született. A kassai katonai reáliskola után kiváló minõsítéssel végezte el a nagyszebeni hadapródiskolát.

1902-ben hadnagyként kezdte meg szolgálatát a Monarchia hadseregében. Mint hivatalos kaonatiszt az elsõ világháború elõtti években a császári és királyi 11. önálló vadászzászlóalj tisztje volt. Évekig Kõszegen állomásozott; az elsõ világháború végén súlyosan megsebesül, lábsebe élete végéig kínozta, és nagy önfegyelemre szoktatta. 1919-ben barátságot kötött Bajcsy-Zsilinszky Endrével. A két háború között a magyar királyi honvédség egyik legfényesebb elõmenetelű csapattisztje volt. Ezredesként a soproni gyalogezred parancsnoka lett. Tábornokká, altábornaggyá lépett elõ. Katonai karrierjének ez a csúcsát jelentette.

Alig fél évvel altábornagyi kinevezése után azonban a kormányzó és köre megvonta tõle a bizalmát. Kiss János ugyanis ellenezte a németbarát politikát.

Ezért 1939-ben nyugdíjazását kérte.

1944. novemberében Bajcsy-Zsilinszky Endre tanácsára elvállalta a magyar katonai ellenállás megszervezését, a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága irányítását, és gyakorlati tervet dolgozott ki a fõváros megmentése érdekében. A nyilas kormányzat azonban árulás folytán a szervezkedõk soraiba férkõzött. Kiss Jánost letartóztatták, a Margit körúti fegyházban több napig tartó kegyetlen vallatás után a nyilas rögtönítélõ bíróság kötél általi halálra ítélte; 1944. december 8-án kivégezték. Végakarata szerint a kõszegi temetõben nyugszik.

Kiss János meghúzódhatott volna kõszegi visszavonultságában mint nyugdíjas tiszt, aki nem értett egyet Horthy politikájával; õ azonban tudatosan kockáztatta és feláldozta életét hazájáért és hazája jövõjéért. A fegyveres antifasiszta harc vértanúja lett, az aradi mártírok katonautóda.